Alapítvány a rákos gyermekekért
Bemutatkozunk röviden
A rákos gyermekekért alapítvány 2000-ben alakult
Az Alapítvány kuratóriumának Elnökének unokája, 2000. Október 22.-én hunyt el tragikus körülmények között 3,5 évesen. A halál oka a rák volt, (agydaganat) és a nem megfelelő műszerezettség. A halálos ágya fölött fogadtuk meg, hogy segíteni fogjuk a hasonlóan rászorulóknak az életét, hogy velük ez ne fordulhasson elő.
Az Alapítvány szeretné, ha az országban a jótékonyság szó ismét elnyerné valós értelmét, és újra bíznának az emberek a hasonló szervezetekben és kezdeményezésekben. Most és mindörökké segíteni a rászorulóknak. Megállíthatatlanok vagyunk, soha nem adjuk fel. SOHA!
Célunk
A médiával, egy olyan együttműködést kialakítani, hogy az egész ország álmából felébredve is tudja, hogy van egy televízió és egy Alapítvány, akik segítségével mindig és minden esetben, biztos, hogy oda és úgy kerül az összeg, ellenőrzötten és a televízión keresztül visszaigazoltan, amivel az Alapítvány támogatják, ahol arra a legnagyobb szükség van és úgy, ahogyan azt ígértük. A felajánlott összeget az elég mostoha körülmények között működő debreceni gyermek onkológiai osztály műszerezettségére fordítanánk. SZERETNÉNK, ÉS AKARJUK, HOGY MINDEN RÁKOS GYERMEKET EMBERHEZ MÉLTÓ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT KEZELJENEK, ÉS EGY GYERMEKNEK SE KELLJEN AZÉRT MEGHALNIA, MERT NEM MEGFELELŐ A KÓRHÁZAKBAN A MŰSZEREZETTSÉG!!
Alapítványunk hírei
Tízmilliós segítség a daganatos gyermekeknek
Nagy értékű adomány átadására került sor a megyei kórházban szerdán....
Alapítványunk mosógépet adományozott
Alapítványunk automata mosógépet adományozott egy beteg kisfiúnak...
Egy beteg kislánynak segítettünk
Egy beteg kislánynak segítettünk a gyűjtésben Fekete Lászlóval.
Hogyan tudsz segíteni?
Ha támogatni szeretnéd alapítványunknak, hogy segíteni tudjuk a gyermekek gyógyulását, támogatását és táboroztatását, válassz az alábbi lehetőségek közül.
Tárgyi adomány
A kórházban ápolt és daganatos gyermekeket, tárgyi adományokkal is segítjük. Szívesen fogadunk bármit!
Bővebb információ
+36-30-521-3132
alapitvanyarakosgyermekekert@gmail.com
Adó 1%
Támogassa a daganatos gyermekek gyógyulását adója 1%-val, hogy esélyt adjunk a gyógyulásra
Szeretném felajánlani az adóm 1%-át
Banki átutalás
Szívesen fogadunk bármilyen kisösszegű támogatást, hogy biztosítsuk a gyermekek táboroztatását.
Bankszámlaszám
68800109-11037022
Alapítvány a Rákos Gyermekért 1%
Kérjük, támogassa Ön is adója 1%-val a rákos gyermekeket a gyógyulás útján! Sokan nem tudják, hogy a betegség a családok egészét sújtja! Alapítványunk a gyermekek és a családok mellett áll a nehéz időszakban is. Támogatjuk a családokat a diagnózistól, a kezeléseken át, a reményteljes gyógyulásig!
Ön is segíthet az adó 1%-val!
Számlaszámunk:
68800109-11037022
Adószámunk:
18805477-1-15
Adjunk esélyt együtt a gyermekek gyógyulásának!
Támogasd alapítványunkat, hogy segíteni tudjunk